Csirkesaláta bulgurral, nektarinnal és fetasajttal

Csirkesaláta bulgurral, nektarinnal és fetasajttal

Ez a csirkesaláta bulgurral és nektarinnal nem kíván komoly konyhatechnikai tudást, abszolút kezdő konyhatündérek is dicséretet zsebelhetnek be az elkészítése után.

A bulgur az egyik kedvenc alapanyagom salátákhoz, ha gluténmentesen szeretnéd, akkor készítsd kölesből.

A salátához szükséges csirkehús lehet maradék sült csirke vagy gyorsan süss meg egy csirkemellet serpenyőben és azt csíkozd fel.

HOZZÁVALÓK (2 személyre)

1 kisebb nektarin, gerezdekre vágva

1 kis marék pirított mandula, apróra vágva

5 dkg fetasajt

4-5 levél friss bazsalikom

1 marék friss kapor

4-5 friss mentalevél

1/2 csirkemell, megsütve és felcsíkozva vagy maradék sült csirke

15 dkg bulgur

Az öntethez

6 evőkanál olívaolaj

2 evőkanál fehérborecet

1 gerezd fokhagyma

1 teáskanál mustár

1 teáskanál méz

só, bors

 

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Főzd meg a bulgurt dupla mennyiségű sós vízben kb. 15-20 perc alatt, míg puha lesz. Öblítsd át hideg vízzel és tedd félre hűlni. (A bulgurt megfőzheted 2-3 nappal korábban is.)
  2. Közben süsd meg a csirkemellet, ha nem maradék sült csirkét használsz.
  3. Vágd össze apróra a friss bazsalikomot, kaport és mentaleveleket és keverd a kihűlt bulgurhoz.
  4. Tépkedd a már megsütött csirkemellet vékony csíkokra és azt is keverd a fűszeres bulgurhoz.
  5. Az öntet hozzávalóit keverd össze egy tálkában habverővel, hogy az alapanyagok alaposan összekeveredjenek. Az öntet felét add a bulgurhoz.
  6. Helyezd a nektarin gerezdeket a salátára, morzsold rá a feta sajtot, illetve szórd rá a pirított mandulát, végül locsold meg a maradék öntettel.
  7. 2-3 napig eláll hűtőben, ilyenkor a nektarint és a fetát frissen keverd hozzá.
Tejfölös-bazsalikomos salátaöntet

Tejfölös-bazsalikomos salátaöntet

Friss, krémes bazsalikomos salátaöntet vagy mártogatós, ami garantáltan a család kedvence lesz.

HOZZÁVALÓK

2 dl tejföl

5 szál vékony újhagyma

1 nagy marék friss bazsalikom

2 gerezd fokhagyma

1,5 dl majonéz (4 evőkanál)

1/2 tk só, bors

1 citrom frissen facsart leve

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Tedd az alapanyagokat egy edénybe (használd fel az újhagyma zöldjét is az öntethez).
  2. Turmixold össze a hozzávalókat botmixerrel vagy turmixgépben.
  3. Ha mártogatósként használod, hagyd sűrűbbre, amennyiben salátaöntetként használod, hígitsd fel egy kevés vízzel.
Krémes öntet avokádóval és friss korianderrel

Krémes öntet avokádóval és friss korianderrel

Ez  a salátaöntet avokádóval és friss korianderrel télen-nyáron az asztalodra kerülhet, ha valamilyen ízletes és egészséges öntetre vagy mártogatósra vágysz.

HOZZÁVALÓK

1 érett avokádó, kimagozva-meghámozva

1 dl joghurt

1 dl víz

1 marék friss koriander, én saját növesztésű, vegyszermentes koriandert használtam

3 kisebb fokhagyma

Só, bors

1 ek lime/citrom frissen facsart leve

1 kimagozott chilipaprika , apróra vágva (ha szereted a csípőset))

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Hámozd meg, és magozd ki az avokádót.
  2. Tedd az alapanyagokat egy edénybe és turmixold össze a hozzávalókat botmixerrel vagy turmixgépben.
  3. Mártogatósként tálald nyers paprikával, uborkával, szárzellerrel, répával.
  4. Ha salátaöntetként szeretnéd tálalni, akkor hígítsd egy picit még vízzel.
3 zöldfűszeres salátaöntet, ami mártogatósnak is kiváló

3 zöldfűszeres salátaöntet, ami mártogatósnak is kiváló

Az alapöntetek, mint például a mustáros-mézes vagy a balzsamecetes önteten kívül bátran próbálkozhatsz más öntetekkel is a salátáid mellé, a saláta kisokosban írtam részletesen az öntetekről is.

A nyár a friss zöldfűszerek ideje, vétek lenne kihagyni ezeket a finomságokat salátáidból. A friss zöldfűszer leveleket belekeverheted a salátáidba, de nagyon finom ízeket adnak az önteteknek (és mártogatósoknak) is.

Ha lejjebb görgetsz, akkor találsz három zöldfűszeres öntet (ill. mártogatós) receptet.

Mindhárom recepthez használhatsz turmixgépet vagy botturmixot.

Ha salátaöntetként használod ezeket, akkor hangold egy kicsit hígabbra, ha mártogatósként, akkor a sűrűbb verzió lesz a megfelelőbb.

Tálalhatod sült húsok mellé, meglocsolhatod velük a sült zöldségeket, de nyers zöldségekkel tálalva is kitűnőek, akár vendégváró ételnek.

Krémes avokádóöntet friss korianderrel

HOZZÁVALÓK

1 érett avokádó, kimagozva-meghámozva

1 dl joghurt

1 dl víz

1 marék friss koriander, én saját növesztésű, vegyszermentes mikrokoriandert használtam

3 kisebb fokhagyma

Só, bors

1 ek lime/citrom frissen facsart leve

1 kimagozott chilipaprika , apróra vágva (ha szereted a csípőset))

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Hámozd meg, és magozd ki az avokádót.
  2. Tedd az alapanyagokat egy edénybe és turmixold össze a hozzávalókat botmixerrel vagy turmixgépben.
  3. Mártogatósként tálald nyers paprikával, uborkával, szárzellerrel, répával.
  4. Ha salátaöntetként szeretnéd tálalni, akkor hígítsd egy picit még vízzel.

 

Tejfölös-bazsalikomos öntet

HOZZÁVALÓK

2 dl tejföl

5 szál vékony újhagyma

1 nagy marék friss bazsalikom

2 gerezd fokhagyma

1,5 dl majonéz (4 evőkanál)

1/2 tk só, bors

1 citrom frissen facsart leve

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Tedd az alapanyagokat egy edénybe (használd fel az újhagyma zöldjét is az öntethez).
  2. Turmixold össze a hozzávalókat botmixerrel vagy turmixgépben.

 

Zöldfűszeres öntet olívaolajjal

 

HOZZÁVALÓK

1,5 dl olívaolaj

50-60 ml vörösborecet

1 tk só, bors

2 gerezd fokhagyma

1 marék friss koriander,  én saját növesztésű, vegyszermentes mikrokoriandert használtam

1 marék friss petrezselyem

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Habverővel keverd el a sót, a borsot, az olajat és az ecetet egy mély tálban.
  2. Mikor összeállt az ecet és az olívaolaj, add hozzá az apróra vágott fokhagymát.
  3. Mielőtt hozzáadnád a zöldfűszereket, teszteld, hogy elég sós-e a keveréked.
  4. Aprítsd fel nagyon apróra a koriandert és a petrezselymet, majd add az öntethez.
  5. Hűtőben tárolva 1 hétig is eláll.
Lencse-cékla-csicseriborsó saláta citromos öntettel

Lencse-cékla-csicseriborsó saláta citromos öntettel

Ez a lencse-cékla-csicseriborsó saláta egy hűtő ürítés következménye, a hűtő takarítása közben elfekvőben találtam egy vákuumcsomagolt főtt céklát. Érdemes ilyen főtt céklát készleten tartani, mert nagyon hasznos alapanyaga sokfajta ételnek és sokáig eláll.
Körülnézve a kamrában, még találtam elfekvőben egy csomag fekete lencsét, csicseriborsó mindig van itthon, márcsak az elhatározás kellett a salátához.
Nagyon könnyű, friss ízekkel teli, változatos textúrájú saláta, a kóstolás után egyből bekerült a kedvencek közé. Bár a legtöbb hüvelyes salátának jót tesz az állás, ez a saláta frissen tálalva volt a legfinomabb. Hűtőben 2 napig is eláll.
 

HOZZÁVALÓK

25 deka lencse (fekete v. zöld lencse, hogy roppanós maradjon)
3 db főtt cékla, gyufaszál vastagságúra vágva
1 lilahagyma, félbevágva, felkarikázva
1 konzerv csicseriborsó, leöblítve
1 marék friss petrezselyem v. koriander
2 citrom, héja és leve
só, frissen őrölt bors
9 ek olívaolaj
 

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Tedd fel a lencsét főni kétszeres mennyiségű vízbe és főzd 20-25 percig, amíg a lencseszemek megpuhulnak, de kicsit roppanósak maradnak. (Ehhez a  legalkalmasabb lencse fajta a fekete vagy zöld lencse, a barna lencse hamar szétfő és nem mutat jól salátákban.)
  2. Vágd fel a hagymát vékony félkarikákra, tedd egy tálba, sózd meg egy kicsit és locsold meg fél citrom levével és hagyd állni.
  3. Vágd fel a céklát és a petrezselymet v. koriandert, öblítsd le a csicseriborsót.
  4. Keverd össze az olívaolajat, a másfél citrom levét sóval és borssal.
  5. A megfőtt lencsét öblítsd át hideg vízzel,  hagyd egy kicsit hűlni, majd tedd a hagymához. Keverd bele a céklát és csicseriborsót, a zöldfűszert.
  6. Locsold meg az öntettel, hagyd állni 10 percet állni tálalás előtt.

CSICSERIBORSÓS RECEPTEK

  1. Csicseriborsó-sütőtök saláta

  2. Fűszeres csicseriborsó saláta padlizsánnal

  3. Csicseriborsós kence korianderrel

  4. Csicseriborsós bulgursaláta

  5. Kapros cukkinisaláta csicseriborsóval

  6. Tonhal saláta korianderes-joghurtos öntettel

  7. Kuszkuszsaláta grillezett zöldségekkel és sajttal

Indul a grillszezon – 7 saláta grillpartikhoz

Beköszöntött a nyár,  elérkezett a nyári szünet és a nagy szabadságok ideje. Ilyenkor gyakrabban várunk vendégeket, meghívjuk a családot, barátainkat ebédre, vagy egy kései vacsorára, az is lehet, hogy szomszédainkkal támad kedvünk egy közös sütögetésre.

Az évszak elengedhetetlen kellékei a grill, a füstös illatok és a nagy beszélgetések a kertben, vagy a teraszon.

Most hét salátát mutatok meg neked, amelyek nagyszerűen passzolnak ezekhez a nyáresti hangulatokhoz és a grillezett ételekhez.

 

1.Tízperces fehérbab-saláta mikrozöld mix-szel

 

Babsaláta mikrozölddel

Rögtönzött partik mentő ötlete lehet ez a nagyon egyszerűen és 10 perc alatt elkészíthető saláta. Fehérbabot már a legtöbb helyen kaphatunk konzerv formában, érdemes otthon tárolni belőle pár dobozzal. Természetesen vehetünk friss babot is, amit majd megfőzünk, de akkor ezzel a plusz idővel számolnunk kell az elkészítés során.

Mikrozöldekkel és egy kis lilahagymával felturbózva már készen is vagyunk, a citromos-olívaolajos öntet pedig nagyszerűen passzol ehhez az egyszerű, mégis laktató salátához.

A fehérbab egyébként remekül beilleszthető diétába is, mert magas keményítőtartalma miatt zsírégetésre ösztönzi a szervezetet.

Recept itt: http://salatazo.hu/10-perces-feherbab-salata-mikrozold-mix-szel/

 

2. Francia sárgarépa-saláta mikrozölddel

 

francia sargarepa salata

Sültek mellé kiválóan passzol az ízvilága. Egyszerű és nagyszerű,  két fő hozzávalóval és egy ínycsiklandó ötntettel ízletes köretet varázsolhatunk az asztalra. A sárgarépa kedvelőinek biztosan kedvencei közé kerül ez a francia eredetű saláta. Próbáld ki mikrozöldekkel, így nem csak az ízeket fokozod, hanem a saláta vitamintartalmát is megnöveled.

Recept itt: http://salatazo.hu/francia-sargarepa-salata-mikrozolddel/

 

3.Görög céklasaláta joghurttal

 

gorog joghurtos ceklasalata

Kisebb összejövetelek, romantikus vacsorák kísérője lehet ez a saláta.  A cékla egyébként nagyon változatosan felhasználható zöldségféle, akár grillezhetjük, fogyaszthatjuk nyersen, vagy főzve is.

Vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, magas vastartalma miatt a népi gyógyászatban vérképzőként ismerik.

Recept itt: http://salatazo.hu/gorog-ceklasalata-joghurttal/

 

4. Csicseriborsós bulgursaláta

 

csicseriborsós bulgur saláta

Fehérjedús, egészséges és még laktató is ez a fogás, ami önálló köretnek is megállja a helyét. Nagyszerű vendégváró étel, könnyen elkészíthető nagy mennyiségben, hűtőben eláll akár 4 napig is.

Lepd meg vendégeidet ezzel a salátával, ha valami különlegességet szeretnél!

Recept itt: http://salatazo.hu/csicseriborsos-bulgur-salata/

 

5. Kapros cukkinisaláta csicseriborsóval

 

Kapros cukkini saláta csicseriborsóval

Ahogy a színei is mutatják, ez egy igazi nyári saláta. Remekül passzol a cukkini és a csicseriborsó ízéhez a kapor, illetve a hozzá készítendő citromos öntet. Szinte bármilyen grillezett hús, sajt mellett megállja a helyét, a kapor miatt pedig különösen jól illik halakhoz is.

Érdemes legalább egy órával tálalás előtt elkészíteni, azonban másnapra érnek össze legjobban az ízek.

Recept itt: http://salatazo.hu/kapros-cukkini-salata-csicseriborsoval/

 

6. Kuszkuszsaláta grillezett zöldségekkel és sajttal

 

kuszkusz saláta grillezett zöldségekkel és sajttal

A kuszkusz sikere gyors elkészíthetőségében rejlik. Nem kell főzni, elég leforrázni, és amíg a szemek megpuhulnak, elkészíthetjük ételünk többi részét a grillen.

Sokféleképpen variálható, fűszerezhető, így grillezett sajttal és zöldségekkel elkészítve főételként is megállja a helyét.

Recept itt: http://salatazo.hu/kuszkusz-salata-grillezett-zoldsegekkel-es-sajttal/

 

7. Közel-keleti petrezselyemsaláta – Tabbouleh

 

PETREZSELYEMSALÁTA

Az arab világ közkedvelt körete, szinte semmilyen asztalról nem hiányozhat ez a tápláló, ugyanakkor üdítő saláta. Elkészítéséhez csupán néhány hozzávalóra van szükségünk, azonban nagyon fontos, hogy ezek jó minőségű és friss alapanyagok legyenek, így fogjuk megkapni azt a tökéletes ízvilágot, melybe már az egész világ beleszeretett.

A saláta alapja a bulgur, amely annyira népszerű lett az elmúlt években, hogy szinte már bármely nagyobb áruházban beszerezheted. Táplálóbb és egészségesebb, mint a fehér rizs, ezért akár önálló köretként is fogyaszthatod grill ételeid mellé.

Recept itt: http://salatazo.hu/kozel-keleti-petrezselyemsalata/

Újburgonya saláta tzatzikivel

Újburgonya saláta tzatzikivel

Különlegessége ennek a salátának, hogy a jól ismert görög joghurtból és uborkából készült tzatziki, mint öntet fog szerepelni ebben a nyári ételben, ami egyébként köretként is megállja a helyét bármelyik étkezéshez.

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

1/2 kg újburgonya, 3 cm-es kockára vágva

1 kígyóuborka

2 dl sűrű görög joghurt 

2 ek tejföl

fél citrom leve

só, bors

1 ek olívaolaj

1 gerezd fokhagyma

kapor

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Az egész burgonyákat főzd meg kb. 15 perc alatt, míg megpuhulnak. Mikor a burgonyák megfőttek, hagyd teljesen kihűlni, majd vágd fel kb. 3-4 cm-es kockákra.
  2. Vágd félbe az az uborkát és a nagyobb magokat egy kanál segítségével kapard ki a közepéről. Ettől látványra is szebb lesz a tzatziki, illetve nem tud annyi vizet ereszteni, nem hígítja fel a joghurtos öntetünket. A félbevágott, kimagozott uborkát nagylyukú reszelőn reszeld le héjastól.
  3. Keverd össze a lereszelt uborkát a többi hozzávalóval.
  4. Add a tzatzikit a főtt burgonyához, szórd meg friss kaporral és így tálald.
Újburgonya saláta spárgával és zöldborsóval

Újburgonya saláta spárgával és zöldborsóval

Csupazöld újburgonya saláta spárgával és zöldborsóval

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

1/2 kg újburgonya, 3 cm-es kockára vágva

1 csomag zöld spárga

2 marék zöldborsó (fagyasztott v. friss)

1 marék friss petrezselyem, apróra vágva

néhány menta levél, apróra vágva (elhagyható)

1/2 citrom frissen facsart leve

Öntet:

6 ek olívaolaj

2-3 ek fehérborecet (vagy almaecet)

ízlés szerint só, bors

1 tk mustár

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Az egész burgonyákat főzd meg kb. 15 perc alatt, míg megpuhulnak. Mikor a burgonyák megfőttek, hagyd teljesen kihűlni, majd vágd fel kb. 3-4 cm-es kockákra.
  2. A spárga fás végét vágd le és tedd forrásban lévő vízbe 3-4 percre. A megpuhult spárgákat szedd ki egy szűrőlapát segítségével, majd hideg vízzel öblítsd le, hogy roppanósak maradjanak. A salátához 3-4 darabra vágd fel a megfőtt spárgát.
  3. A visszamaradt főzővízben főzd puhára a zöldborsót és ezt is hagyd lecsepegni.
  4. Miután megfőtt a spárga, a borsó és a krumpli, tedd egy tálba a hozzávalókat. Adj még hozzá petrezselymet, ízlés szerint akár apróra vágott mentát.
  5. Egy kisebb befőttes üvegben készítsd el az öntetet. Tedd az üvegbe a hozzávalókat, majd jól rázd össze, hogy az alapanyagok összekeveredjenek és a só is feloldódjon. Ez az öntet 1 hétig eláll hűtőben, így ha nagyobb adagot készítesz más salátákhoz is bátran használhatod.
  6. Keverd össze a saláta hozzávalóit az öntettel, majd tálalás előtt locsold meg citromlével. Én pak choi mix mikrozölddel tálaltam.
Burgonya saláta retekkel mustáros öntettel

Burgonya saláta retekkel mustáros öntettel

Könnyű, gyorsan elkészíthető (új)burgonya saláta retek mikrozölddel, ha ez nincs kéznél, akkor karikázz bele retket.

 

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

2 szárzeller, felaprítva

1 marék retek mikrozöld (ha ez nincs, néhány felkarikázott retek)  

1 ek petrezselyem, apróra vágva

1/2 kg burgonya vagy újburgonya, 3 cm-es kockára vágva

Öntet:

6 ek olívaolaj

2-3 ek fehérborecet (vagy almaecet)

ízlés szerint só, bors

1 tk mustár

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Az egész burgonyákat főzd meg kb. 15 perc alatt, míg megpuhulnak. Mikor a burgonyák megfőttek, hagyd teljesen kihűlni, majd vágd fel kb. 3-4 cm-es kockákra.
  2. Egy kisebb befőttes üvegben készítsd el az öntetet. Tedd az üvegbe a hozzávalókat, majd jól rázd össze, hogy az alapanyagok összekeveredjenek és a só is feloldódjon. Ez az öntet 1 hétig eláll hűtőben, így ha nagyobb adagot készítesz más salátákhoz is bátran használhatod.
  3. Tedd egy tálba a saláta hozzávalóit, locsold meg az öntettel, majd keverd át. Hagyd állni min. 15 percet, azután tálalhatod is. Hűtőben 2-3 napig is eláll. Fogyasztás előtt hagyd szobahőmérsékletűre enyhülni.
  4. Amennyiben retek mikrozöldet használsz, akkor ezt csak közvetlen tálalás előtt keverd hozzá.

 

Görög fűszerkeverék házilag

Görög fűszerkeverék házilag

Ez a görög fűszerkeverék egy alap, szerintem minden háztartásban ott kellene lenni. Nemcsak gyros hús készítéséhez használhatod, hanem bármilyen húst és zöldséget fűszerezhetsz vele, például ezt a görögös csirke-cukkini kockákat is ezzel fűszereztem.

A felsorolt mennyiségekből jó nagy adag lesz, ha kis háztartást vezetsz, felezd a mennyiségeket, de egy 4 fős háztartásban gyorsan el fog fogyni. Tedd egy jól záródó fűszertartóba, tárold száraz, hűvös helyen.

HOZZÁVALÓK

1 ek bazsalikom

1 ek kapor

2 ek oregano

1 ek petrezselyem

1 ek rozmaring

1/2 ek kakukkfű

2 ek fokhagyma granulátum

1/2 ek szárított majoránna

1 ek só

1/2 ek fekete bors