Spárgás pite zöldfűszeres krémsajttal

Spárgás pite zöldfűszeres krémsajttal

10 évvel ezelőtt, amikor külföldre költöztünk, még alig lehetett kapni zöld spárgát Magyarországon. A fehér spárgával viszont nem igazán sikerül szoros barátságot kötnöm a mai napig, így örömmel tapasztaltam idén tavasszal, hogy már nem kell különleges spárga-lelőhelyek után kutatnom Magyarországon sem.

Leggyakrabban csak sütőben ropogósra sütöm a spárgát és köretként tálalom, ill. levesekhez is gyakran használom. Néhány éve vendégvárás alkalmából  készítettem ezt a pitét és igazán nagy sikere volt. Most egy könnyű és gyors vacsora készült belőle, egy nagy tál friss zöldsalátával.  Készítheted sült bacon-nel is (a recept alatt megtalálod, hogyan), én most a vegetáriánus változatnál maradtam.

HOZZÁVALÓK:

25 dkg leveles tészta
1 tojás
2 ek olíva olaj
10 dkg ricotta sajt (én normál túróval is próbáltam, azzal is működik, kis tejszínt kevertem hozzá)
10 dkg mascarpone v. más krémsajt
1 citrom héja (kezeletlen), reszelve
2 ek snidling és petrezselyem, apróra vágva
2 ek parmezán v. erős ízű cheddar sajt, reszelve
só és frissen őrölt bors
40-50 dkg zöldspárga, megtisztítva

ÍGY KÉSZÍTSD EL:

  1. Melegítsd elő a sütőt 200C-ra.
  2. Nyújtsd ki a tésztát kb. fél centi vastagra ( ha nem előrenyújtott tésztát használsz). Helyezd egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre és hajtogasd vissza a szélét kb. 1cm szélesen, majd a széleket nyomkodd le egy villával.
  3. Szúrkáld meg a tésztát villával több helyen, majd a szélét kend be a felvert tojással. Süsd 15 percig.
  4. Közben keverd össze a ricottát, krémsajtot friss fűszereket, citromhéjat, sót, borsot és a fele reszelt sajtot. A maradék tojást is keverd hozzá.
  5. Ha  a tészta megsült, vedd ki a sütőből. Ha felpúposodott, szúrkáld meg hegyes késsel és nyomd le óvatosan. Kend rá a krémsajtos keveréket óvatosan. Helyezd rá a megpucolt spárgákat, kend meg olíva olajjal, szórd meg a maradék sajttal , sózd, borsozd.
  6. Süsd további 20 percig, ezidő alatt a spárgák is megpuhulnak. Langyosan tálald.

TIPP!

  1. Adhatsz hozzá ropogósra sütött bacon darabokat is. Süsd ropogósra a baconkockákat, majd mielőtt ráteszed a spárgát a krémsajtra, szórd meg a sült bacon-nel. Utána mehet rá a spárga, amit a baconből kisült zsiradékkal is megkenhetsz.
  2. Használhatsz zöldfűszeres krémsajtot, akkor a zöldfűszereket elhagyhatod.
  3. Vágd fel a leveles tésztát 6 darabba és készíts önálló pitéket, ha vendégeket vársz.

 

Bulgur saláta sütőtökkel és kelbimbóval

Bulgur saláta sütőtökkel és kelbimbóval

Igyekszem egyre több húsmentes napot bevezetni az étkezésembe, ehhez viszont szükség van laktató húsmentes receptekre.

Ez a bulgur saláta sütőtökkel és kelbimbóval egy könnyű, mégis laktató húsmentes fogás vacsorára vagy ebédre. Minden benne van, amit egy egészséges ételnek tartalmaznia kell. Kevés munkával jár, sőt az alapanyagok előre elkészíthetőek, tálalás előtt csak össze kell állítani a salátát.

Egészséges munkahelyi ebédnek is kiváló.

A teljes kiőrlésű gabonák nagyon jó salátaalapok, hogy hogyan készíthetsz ezekből finom salátákat, itt írtam részletesen.

Ennél a salátánál a fűszerezés kedvünk szerint módosítható, én ezt a receptet enyhén csípősre hangoltam. A sütőtököt sütheted kb. 2 cm-es kockákban vagy gerezdekre vágva.

HOZZÁVALÓK (2 SZEMÉLYRE)

20 deka bulgur

4 szelet sütőtök

15 deka kelbimbó

1 marék gránátalma mag

3-4 ek olíva olaj

só, bors és a kedvenc fűszered

öntethez:

1 kicsi sonkahagyma, apróra vágva

6 ek olíva olaj

1 kk mustár

1 kk méz

1 ek citromlé, frissen facsart

só, bors

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra.
  2. Készítsd elő a sütőtököt és tisztísd meg a kelbimbót a külső sárga levelektől.
  3. Egy tálban keverj össze olíva olajat, sót, borsot . (én egy kevés cayenne borsot is tettem hozzá)
  4. Egy ecsettel kend meg a sütőtök gerezdek mindkét oldalát a fűszeres olajjal és tedd egy nagy, lapos tepsi egyik oldalára. A maradék fűszeres olajba forgasd meg a kelbimbókat és tedd a tepsi másik oldalára.
  5. Süsd a zöldségeket kb. 15-20 percig, amíg megpuhulnak és szépen megbarnulnak. Félidőben forgasd át.
  6. Tedd oda bulgurt főni kb. 2-szeres enyhén sós vízben és főzd roppanósra kb. 15 perc alatt (én úgy szeretem, ha kicsit roppan a belseje).
  7. Ha elkészült a bulgur, csepegtesd le és tedd egy tálba.
  8. Keverd össze az öntet hozzávalóit és a felét keverd a bulgurhoz.
  9. Egy tányérra tegyél a bulgurból, tedd a tetejére a sült zöldségeket és szórd meg gránátalma maggal. Locsold meg az öntettel!  Jó étvágyat!

KAPCSOLÓDÓ RECEPTEK

Közel-keleti petrezselyemsaláta – Tabbouleh

Csirkesaláta bulgurral, nektarinnal és fetasajttal

Csicseriborsós bulgursaláta

Hogyan készíts salátát teljes kiőrlésű gabonából

Fűszeres lencseleves fodros kellel

Fűszeres lencseleves fodros kellel

Aki kóstolta ezt  a lencselevest, az egyből kérte a receptjét is. Nálunk nemcsak szilveszterkor van lencseleves, 2-3 hetente meg kell főznöm, mivel a tinilányaim annyira szeretik.

Fűszeres leve eltér a megszokott lencseleves ízétől, ne a hagyományos ízekre számíts, ha kipróbálod. A legvégén egy nagy marék zölddel “dúsítom”, ami lehet fodros kel, mángold vagy spenót.

A lencsét én soha nem áztatom, csak átválogatom és átmosom. Így kb. 40-50 perc alatt megfő.

 

HOZZÁVALÓK (4-6 SZEMÉLYRE)

 

25 deka lencse (én zöld lencse párti vagyok, mert nem szeretem, ha szétfő a lencse), megmosva

1 közepes fej vöröshagyma, felkockázva

1 szál szárzeller, felkarikázva (elhagyható)

1-2 ek olíva olaj

3 gerezd fokhagyma

2 közepes sárgarépa, kis kockára vágva

2 marék friss zöld (spenót vagy fodros kel vagy mángold levél)

1 tk római kömény

1 kk paprika

1tk curry por

1 1/2 liter csirke- v. zöldség alaplé

1 konzerv kockázott paradicsom

só, fekete bors

 

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Az olajon párold meg a hagymát és a szárzellert, amíg a hagyma megpuhul. Add hozzá a felkockázott sárgarépát és párold 2-3 percig.
  2. Majd keverd hozzá a fokhagymát és a fűszereket (római kömény, piros paprika, curry) és kevergesd 1-2 percig.
  3. Add hozzá a lencsét, öntsd fel az alaplével és a paradicsomkonzervvel. Sózd, borsozd.
  4. Amikor felforrt, vedd le a hőfokot és lassan forralva főzd, amíg a lencse megpuhul (vigyázz, ne főzd szét!) Ez kb. 40-50perc.  Ha nagyon sűrű lenne, tegyél hozzá menet közben vizet.
  5. A legvégén add hozzá a zöld leveleket. Én ezzel már nem is főzöm, a forró létől összeesnek úgyis.

 

KAPCSOLÓDÓ LENCSÉS RECEPTEK

  1. Lencse-cékla-csicseriborsó saláta citromos öntettel

  2. Francia lencsesaláta bacon-nel

  3. Lencsesaláta sonkával és rukkolával

  4. Francia lencsesaláta csirkével és zöldbabbal

  5. Egyszerű lencsesaláta

Fodros kel és kelbimbó saláta bacon-nel

Fodros kel és kelbimbó saláta bacon-nel

Tél végén, tavasz elején, ahogy mindenkinek, nekem is kihívás, milyen vitamindús ételeket tegyek a család asztalára. Ilyenkor szoktam kreatívan nyúlni az elérhető alapanyagokhoz és új, izgalmas kreációkat az asztalra varázsolni, mint ez a fodros kel és kelbimbó saláta bacon-nel.

A fodros kelt és a kelbimbót is rendszeresen használom a konyhámba, jó néhány recept alapanyagai ezek az ízletes zöldségek, nagy kedvenc ez a kelbimbó saláta pirított mandulával, sajttal és aszalt meggyel vagy ez a meleg sült kelbimbó-édesburgonya saláta mézes-mustáros öntettel. (A cikk végén találsz még jó néhány recept ötletet ezekhez a zöldségekhez.)

Összekeverve azonban még sohasem használtam, de a végeredmény igazán meggyőző volt, hogy a jövőben is bátran nyúljak ehhez a zöldségkombinációhoz. Ha szeretnél többet tudni a fodros kelről és a káposztafélékről, akkor olvasd el ezt a bejegyzést, itt részletesen leírtam, hogyan vásárold, tárold, készítsd elő ezeket.

A fodros kel leveleit alaposan mosd meg használat előtt,  a vastag szárát vágd ki és jól szárítsd meg a leveleket. A kelbimbó külső sárgás leveleit távolítsd el és így vágd fel egy éles kés segítségével vagy egy káposztagyalun reszeld le (az ujjakra tessék vigyázni!).


HOZZÁVALÓK

  • 4 marék fodros kel levél, leszárazva és vékonyan felcsíkozva v. vegyszermentes fodros kel mikrozöld
  • kb. 20-30 deka kelbimbó, megtisztítva, káposztagyaluval v. késsel vékonyan felvágva
  • 6 szelet bacon szalonna, ropogósra sütve
  • 1-2 ek Parmezán v. érett Cheddar sajt, lereszelve
  • 2 ek mandula vagy dió, serpenyőben szárazon megpirítva
Az öntethez:
  • 60 ml olíva olaj
  • 3-4 ek frissen facsart citromlé,
  • 1 tk Dijon-i mustár
  • 2 gerezd fokhagyma, zúzva
  • 2 ek lila- v. újhagyma, apró kockára vágva
  • só és frissen őrölt bors

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Vágd fel a fodros kelt és a kelbimbót vékony csíkokra, ha  fodros kel mikrozöldet használsz, azt nem kell felvágnod. (Hogyan készítsd elő a kelbimbót és fodros kelt, azt fentebb leírtam.)
  2. Keverd össze alaposan az öntet hozzávalóit. Ízesítsd az ízlésednek megfelelően.
  3. Süsd meg a bacont ropogósra, tedd félre hűlni. Ha kihűlt, törd fel kisebb darabokra.
  4. Pirítsd meg a diót vagy a mandulát egy serpenyőben szárazon, amíg illatozni kezd. Vágd fel nagyobb darabokra.
  5. Keverd össze a felaprított kelbimbót, fodros kelt, reszelt sajtot, diót vagy mandulát.
  6. Fogyasztás előtt fél órával keverd bele az öntet 2/3-át és hagyd állni. Szórd meg bacondarabokkal és a maradék öntettel tálald.
  7. Hűtőben öntettel 1 napig, öntet nélkül 3-4 napig is eláll.

KAPCSOLÓDÓ RECEPTEK

  1. Meleg sült kelbimbó-édesburgonya saláta mézes-mustáros öntettel
  2. Bulgur saláta sütőtökkel és kelbimbóval
  3. Kelbimbó saláta pirított mandulával, sajttal és aszalt meggyel
  4. Amit a káposztafélékről tudni érdemes
  5. Fodros kel saláta szőlővel
  6. Káposztasaláta retekkel, almával és feta sajttal
Tonhal saláta korianderes-joghurtos öntettel

Tonhal saláta korianderes-joghurtos öntettel

A koriander egy megosztó fűszer, legyen szó friss korianderről vagy koriandermagról. Nekem sem volt felhőtlen a viszonyom ezzel a fűszerrel, ma pedig már elképzelhetetlen a konyhám koriander nélkül.

Amíg külföldön éltünk, nem volt gond beszereznem a friss koriander zöldet, mióta viszont egy magyar kisvárosba költöztünk, lehetetlen hozzájutni. Próbáltam a kiskertemben növeszteni tavasztól, de több kudarc ért, mit siker.

Viszont mióta megismerkedtem a koriander mikrozölddel, folyamatosan ott virít az ablakomban a friss koriander évszaktól függetlenül. Kiderült, hogy friss koriandert növeszteni nagyon egyszerű, emellett a hab a tortán, hogy teljesen vegyszermentesen tehetem ezt. És még kert sem kell hozzá…!!!

Friss fűszernövényeket rendszeresen fogyasztani nemcsak az ízük miatt jó, hanem ezeknek a zöld csodáknak az egészségre gyakorolt hatása is kiváló. A friss koriander sem kivétel, magas az antioxidáns tartalma, nagy mennyiségben tartalmaz káliumot, vasat, A-, K- és C-vitamint, folsavat, magnéziumot és kalciumot és még sorolhatnám a jótékony hatásait.

Ebben a tonhal salátában annyi izgalmas rejtőzik, hogy a krémes-joghurtos korianderes öntet már csak megkoronázza az alapanyagok ízeit. Zöld salátalapnak használhatsz valamilyen szezonális zöld salátát (spenót, jégsaláta, galambbegy), én az ablakpárkányomon nevelt BIO zöldborsó mikrozöldet tettem bele, de a BIO napraforgó mikrozöld is jól illene hozzá.

Öntet nélkül a saláta 2 napig is eláll hűtőben, az öntetet fogyasztás előtt keverd bele.

HOZZÁVALÓK

Az öntethez:

3 ek tejföl v. görög joghurt

2 ek majonéz

3 ek olívaolaj

2 ek friss koriander, apróra vágva

2 gerezd fokhagyma, zúzva

1/2 citrom frissen facsart leve

só, frissen őrölt fekete bors

A salátához:

2 konzerv tonhal, olajban vagy vízben eltett

4 marék friss zöld saláta, évszaknak megfelelően v. saját növesztésű borsó v. napraforgó mikrozöld

1 konzerv csicseriborsó, leöblítve, lecsepegtetve

1 konzerv vörös bab, leöblítve, lecsepegtetve

2 ek Cheddar sajt, reszelve

1 avokádó, felkockázva

6-8 szem koktélparadicsom, félbe vágva

1 kis lilahagyma, felkockázva

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Készítsd el az öntetet. Keverd össze az öntet hozzávalóit alaposan és tedd félre.
  2. Ha szükséges vágd fel a zöld leveleket, keverd össze a csicseriborsóval, vörös babbal, sajttal és hagymával. Avégén óvatosan forgasd bele a paradicsomot és az avokádót.
  3. Az öntetet közvetlenül fogyasztás előtt keverd bele. Öntet nélkül a saláta 2 napig is eláll hűtőben.
Fodros kel és körte zöld turmix

Fodros kel és körte zöld turmix

A család összes tagja nagy turmix rajongó, igyekszem gyakran kísérletezni a különböző összetevőkkel. Ezt a fodros kel-körte zöld turmixot mindenki (még a gyerekek is !) imádták, így biztosan bekerül a családi receptkönyvbe.

Próbálok a turmixokhoz olyan alapanyagokat használni, amik kéznél vannak (például a saját növesztésű, vegyszermentes mikrozöldjeimet). A fodros kel mikrozöld, a zöldborsó és brokkoli mikrozöld kiváló zöld turmixokhoz, jól variálhatóak különböző gyümölcsökkel (almával, körtével, ananásszal, piros gyümölcsökkel stb.) és garantáltan finom a végeredmény.

Természetesen “normál” fodros kelből is elkészíthető, arra figyelj, hogy a vastag szárát távolítsd el felhasználás előtt.

HOZZÁVALÓK

1 marék bébi spenót

1 marék fodros kel (mikrozöld vagy normál levél)

1/2 körte

1 ek méz (elhagyható)

2-3 dl narancslé (vagy mandulatejjel is finom)

1 kicsi banán (elhagyható)

ÍGY KÉSZÍTSD EL

Tedd a hozzávalókat a turmixgépbe ( ha nem fér bele egyszerre, akkor adagonként) és turmixold kb. 30 másodpercig. Frissen fogyaszd vagy fogyasztásig tárold hűtőben.