3 egyszerű és gyors saláta újburgonyából

Ha azt mondom újburgonya, az emberek nagy részének csak a petrezselymes krumpli jut eszébe erről a nagyon finom ételről. Ha pedig burgonyasalátáról beszélünk, akkor többségünknek a majonézes vagy az ecetes saláta ugrik be elsőnek.

Az újburgonya egy olyan alapanyag, ami rendkívül változatosan felhasználható és ízletes, egyszerű saláták készíthetőek belőle.

Hogyan tisztítsd az újburgonyát?

Bár gyerekkorunkban mi is lekapargattuk róla a vékony héjat, ma már nem vesződök feleslegesen ezzel, hanem csak alaposan átdörzsölöm egy erre a célra tartott szivaccsal. Ha zavar a héj, akkor kapard le, de semmiképp ne hámozd meg.

Ha salátához használod az újburgonyát, akkor elég megfőzni. Tedd fel annyi hideg vízbe főni (egy kevés sóval), ami ellepi, majd főzd addig, amíg megpuhul. (kb. 15 perc)  Mikor a burgonyák megfőttek, hagyd teljesen kihűlni, majd vágd fel kb. 3-4 cm-es kockákra.

TIPP: Érdemes egyből dupla adagot főzni és két fajta salátát készíteni, hűtőben jól eláll.

 

Újburgonya saláta retekkel mustáros öntettel

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

2 szárzeller, felaprítva

1 marék retek mikrozöld (ha ez nincs, néhány felkarikázott retek)  

1 ek petrezselyem, apróra vágva

1/2 kg újburgonya, 3 cm-es kockára vágva

Öntet:

6 ek olívaolaj

2-3 ek fehérborecet (vagy almaecet)

ízlés szerint só, bors

1 tk mustár

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Az egész burgonyákat főzd meg kb. 15 perc alatt, míg megpuhulnak. Mikor a burgonyák megfőttek, hagyd teljesen kihűlni, majd vágd fel kb. 3-4 cm-es kockákra.
  2. Egy kisebb befőttes üvegben készítsd el az öntetet. Tedd az üvegbe a hozzávalókat, majd jól rázd össze, hogy az alapanyagok összekeveredjenek és a só is feloldódjon. Ez az öntet 1 hétig eláll hűtőben, így ha nagyobb adagot készítesz más salátákhoz is bátran használhatod.
  3. Tedd egy tálba a saláta hozzávalóit, locsold meg az öntettel, majd keverd át. Hagyd állni min. 15 percet, azután tálalhatod is. Hűtőben 2-3 napig is eláll. Fogyasztás előtt hagyd szobahőmérsékletűre enyhülni.
  4. Amennyiben retek mikrozöldet használsz, akkor ezt csak közvetlen tálalás előtt keverd hozzá.

 

Újburgonya saláta spárgával és zöldborsóval

 

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

1/2 kg újburgonya, 3 cm-es kockára vágva

1 csomag zöld spárga

2 marék zöldborsó (fagyasztott v. friss)

1 marék friss petrezselyem, apróra vágva

néhány menta levél, apróra vágva (elhagyható)

1/2 citrom frissen facsart leve

Öntet:

6 ek olívaolaj

2-3 ek fehérborecet (vagy almaecet)

ízlés szerint só, bors

1 tk mustár

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Az egész burgonyákat főzd meg kb. 15 perc alatt, míg megpuhulnak. Mikor a burgonyák megfőttek, hagyd teljesen kihűlni, majd vágd fel kb. 3-4 cm-es kockákra.
  2. A spárga fás végét vágd le és tedd forrásban lévő vízbe 3-4 percre. A megpuhult spárgákat szedd ki egy szűrőlapát segítségével, majd hideg vízzel öblítsd le, hogy roppanósak maradjanak. A salátához 3-4 darabra vágd fel a megfőtt spárgát.
  3. A visszamaradt főzővízben főzd puhára a zöldborsót és ezt is hagyd lecsepegni.
  4. Miután megfőtt a spárga, a borsó és a krumpli, tedd egy tálba a hozzávalókat. Adj még hozzá petrezselymet, ízlés szerint akár apróra vágott mentát.
  5. Egy kisebb befőttes üvegben készítsd el az öntetet. Tedd az üvegbe a hozzávalókat, majd jól rázd össze, hogy az alapanyagok összekeveredjenek és a só is feloldódjon. Ez az öntet 1 hétig eláll hűtőben, így ha nagyobb adagot készítesz más salátákhoz is bátran használhatod.
  6. Keverd össze a saláta hozzávalóit az öntettel, majd tálalás előtt locsold meg citromlével. Én pak choi mix mikrozölddel tálaltam.

 

Újburgonya saláta tzatzikivel

 

 

Különlegessége ennek a salátának, hogy a jól ismert görög joghurtból és uborkából készült tzatziki, mint öntet fog szerepelni ebben a nyári ételben, ami egyébként köretként is megállja a helyét bármelyik étkezéshez.

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

1/2 kg újburgonya, 3 cm-es kockára vágva

1 kígyóuborka

2 dl sűrű görög joghurt 

2 ek tejföl

fél citrom leve

só, bors

1 ek olívaolaj

1 gerezd fokhagyma

kapor

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Az egész burgonyákat főzd meg kb. 15 perc alatt, míg megpuhulnak. Mikor a burgonyák megfőttek, hagyd teljesen kihűlni, majd vágd fel kb. 3-4 cm-es kockákra.
  2. Vágd félbe az az uborkát és a nagyobb magokat egy kanál segítségével kapard ki a közepéről. Ettől látványra is szebb lesz a tzatziki, illetve nem tud annyi vizet ereszteni, nem hígítja fel a joghurtos öntetünket. A félbevágott, kimagozott uborkát nagylyukú reszelőn reszeld le héjastól.
  3. Keverd össze a lereszelt uborkát a többi hozzávalóval.
  4. Add a tzatzikit a főtt burgonyához, szórd meg friss kaporral és így tálald.