Kapros cukkinisaláta csicseriborsóval

Tavaly nyár óta készülök megosztani veletek ennek a kapros cukkini salátának a receptjét. Ha szeretnéd a cukkiniből kihozni a maximumot, akkor javaslom, feltétlenül próbáld ki ezt a salátát. Imádnivaló:)

A cukkini és a csicseriborsó semleges (sokak szerint unalmas) ízviláguk miatt nem igazán közkedvelt alapanyagai a salátáknak, viszont a sok friss kapor és a citromos öntet nagyon jól harmonizál velük.

A nyári kánikulában igazi hűsítő saláta, kiváló kísérője bármilyen grillezett húsnak, halnak, sajtnak. Érdemes legalább 1 órát állni hagyni fogyasztás előtt, sőt ez az a saláta, ami másnap még finomabb.

HOZZÁVALÓK

1-2 ek olívaolaj, sütéshez

2 közepes cukkini, kb. 1-1.5cm-es kockára darabolva

1 db konzerv csicseriborsó, leöblítve

1 közepes lilahagyma , apróra kokázva

1-2 gerezd fokhagyma, zúzva

1 marék friss kapor, apróra vágva

1 marék friss petrezselyem, apróra vágva

1 zöld chili paprika (elhagyható)

Az öntethez:

6 ek olívaolaj

2 ek citromlé, frissen facsart

só, frissen őrölt bors

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Egy közepes serpenyőt melegíts fel, tegyél bele egy kevés olívaolajat, majd a felkockázott cukkini felét és néhányszor óvatosan megforgatva süsd a cukkini kockák minden oldalát aranybarnára. Ha kész, öntsd egy mély salátástálba és készítsd el a cukkini másik felét is.
  2. Keverd össze az öntet.
  3. Add a cukkinihez a leöblített csicseriborsót, az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majd keverd össze az öntettel. Keverd bele a friss kaprot, petrezselymet és a chili paprikát, ha használsz.
  4. Hagyd állni min. 1 órát tálalás előtt. Hűtőben 2 napig is eláll, viszont a kaprot és petrezselymet csak tálalás előtt keverd hozzá.

Kapcsolódó saláta receptek:

kuszkusz saláta grillezett zöldségekkel és sajttal   Kuszkusz saláta grillezett zöldségekkel és sajttal

vegyes babsaláta    Vegyes babsaláta

Kuszkuszsaláta grillezett zöldségekkel és sajttal

Kuszkuszsaláta grillezett zöldségekkel és sajttal

Egy-két havonta biztosan készítek valamit kuszkuszból (általában salátát). Nemcsak a gyors elkészíthetősége miatt szeretem a kuszkuszt, hanem a variálhatósága miatt is. Keverhetsz bele friss fűszereket, mint pl. ennél a receptnél tettem, tehetsz hozzá szezonális zöldségeket nyersen, grillezve, de csicseriborsóval vagy aszalt gyümölccsel is dúsíthatod.

A kuszkuszt főzni sem kell, csak leforrázni, amíg a kuszkusz szemek puhulnak, a többi hozzávaló előkészíthető. Igazán ideális alapanyag akár kezdő szakácsoknak is.

Ezt a salátát teljes értékű főételként is tálalhatod, a rengeteg grillezett zöldséggel, csicseriborsóval és sajttal igazán laktató.

Ha kérdéseid vannak a kuszkusz főzésével kapcsolatban vagy most készítesz először, akkor ebben a bejegyzésben találsz egy lépésről lépésre útmutatót.

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

25 dkg kuszkusz
2,5 dl forró víz vagy zöldség alaplé
40 dkg konzerv csicseriborsó, leszűrve, hideg vízzel leöblítve
1-2 ek olívaolaj
30 dkg cukkini, 1-1,5 cm-es karikára vágva
30 dkg koktélparadicsom, félbe vágva
25 dgk grillsajt vagy halloumi, 1-2cm-esre felszeletelve, majd a szeleteket félbevágva

Az öntethez:
1,2 dl extra szűz olívaolaj
3 ek lime v. citromlé
2 nagy gerezd fokhagyma, zúzva
2 ek friss menta, apróra vágva
1/2 ek barna cukor v. méz

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Tedd a kuszkuszt egy mély tálba és öntsd hozzá a forró alaplevet v. vizet és keverd el egy villával. Fedd le folpack-kal és tedd félre 10 percre.
  2. Eközben keverd össze alaposan az öntet hozzávalóit egy tálban.
  3. Ha a kuszkusz megpuhult, egy villa segítségével válaszd szét a kuszkusz szemeket (óvatosan forgasd át egy villával). Add a kuszkuszhoz az öntet felét és a csicseriborsót.
  4. Egy serpenyőben melegítsd fel az olívaolajat és süsd pirosra a cukkini karikák mindkét oldalát kb. 2-3 perc alatt. A megsült cukkinit tedd egy papírtörlővel kibélelt tányérra.
  5. Ezután tegyél egy kevés olajat a serpenyőbe és süsd a félbevágott paradicsomokat halvány barnára. Tedd félre a paradicsomot a cukkinik mellé.
  6. Töröld szárazra a serpenyőt és forrósítsd fel az olajat. Süsd aranybarnára a grillsajt mindkét oldalát.
  7. A kuszkuszt szedd ki egy nagyobb tányérra és a tetején rendezd el a cukkini szeleteket, paradicsomokat és a grillsajtot.
  8. Tálald a megmaradt öntettel. Jó étvágyat!

Kapcsolódó saláta receptek: