Salátaötletek karácsonyra

Salátaötletek karácsonyra

Sok háztartásban valamilyen majonézes saláta kerül a karácsonyi asztalra, én mégis azt javaslom, idén próbálj ki valamilyen egészségesebb és izgalmasabb salátát.

Egy szép és finom salátával gyönyörű színeket és csodálatos ízeket adhatsz a karácsonyi menühöz, nem mellesleg pedig a kalória-bevitelt is csökkentheted.

Bár a salátakészítés általában nem a legidőtrablóbb konyhai feladat, mégis hajlamosak vagyunk lemondani ezekről a finom ételekről a nagy ünnepi rohanásban.

Néhány szempont, amit érdemes szem előtt tartani, ha friss salátát szeretnél készíteni az ünnepekkor, de nem szeretnél sok időt tölteni az összeállításával:

  • A zöldsaláták gyorsan romlanak (3-4 nap után sokat vesztenek frissességükből, sőt meg is romolhatnak), hagyd az utolsó napokra ezek beszerzését.
  • Válassz olyan salátát, aminek a hozzávalói előkészíthetők ill. nem igényelnek sok munkát.
  • Az öntetet állítsd össze akár 2-3 nappal hamarabb, tedd hűtőbe, semmi baja nem lesz.
  • Készíts olyan salátát, amik a téli szezonnak megfelelő zöldségekből és gyümölcsökből állnak, nemcsak egészségesebbek, hanem ízletesebbek is lesznek salátáid (pl. cékla, sárgarépa, sütőtök, édesburgonya, káposztafélék, alma, körte, citrusfélék, gránátalma stb.)

ELEGÁNS SALÁTAÖTLETEK KARÁCSONYRA

A salátarecepteket a képek alatt a linkekre kattintva érheted el:

[/images_slider]

Linkek a receptekhez:

Görög saláta quinoával

Narancs-avokádó saláta fokhagymás öntettel

Zöldsaláta körtével, pirított dióval mézes-mustáros öntettel

Sült kelbimbó saláta pirított dióval

Zöldsaláta kecskesajttal, körtével és gránátalmával balzsamecetes öntettel

Zöldsaláta kecskesajttal, körtével és gránátalmával balzsamecetes öntettel

Nagy kedvenceim a zöldsaláták, amikor egy évszaktól függő zöldsaláta vagy mikrosaláta alapra rétegezzük a különböző hozzávalókat, meglocsoljuk az öntettel és kész is vagyunk. Van már jó néhány ilyen saláta a blogon, érdemes ITT is körülnézni, ötletek gyűjteni.

A kecskesajttal, gránátalmával ünnepibbé, különlegesebbé alakítva született meg ez a zöldsaláta kecskesajttal, körtével és gránátalmával balzsamecetes öntettel.

Az évszakra való tekintettel a salátaalap készülhet vegyszermentes mikrosalátából , galambbegy salátából (madársalátából), bébispenótból, szívsalátából vagy ezek keverékéből (de semmiképp ne jégsalátából!)

Körte helyett készítheted almából, mandula helyett dióból, kecskesajt helyett használhatsz fetasajtot.

HOZZÁVALÓK

kb. 20 deka téli zöld saláta, akár vegyesen is (pl. galambbegy, rukkola, bébispenót v. mikrosaláta)

1 körte, kb. 1-2 cm-es kockára vágva

1 gránátalma magjai

1 nagy marék mandula, serpenyőben szárazon megpirítva

10 deka puha kecskesajt

Az öntethez:

6 ek olívaolaj

2 ek balzsamecet

1 tk méz

1 tk Dijon mustár

só, frissen őrölt bors

 

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Egy tálban alaposan keverd össze az öntet hozzávalóit, hogy jól elkeveredjenek egymással.
  2. Serpenyőben pirítsd meg a mandulát, majd vágd fel kisebb darabokra.
  3. Egy nagyobb tálban keverd össze a zöld salátát, a felkockázott körtét, a mandulát és a gránátalma magokat, locsold meg az öntet felével és azzal is alaposan forgasd át.
  4. A tetejére morzsold rá a kecskesajtot és a megmaradt öntettel frissen tálald.
Mentás cékla saláta körtével

Mentás cékla saláta körtével

Ennél a mentás cékla körte salátánál elmozdultam egy kicsit a klasszikus cékla-alma párostól és a nyers céklát most körtével kombináltam. Egy kevés friss menta levél, egy egyszerű citromos-olívaolajos öntet, fetasajt és napraforgómag egészíti ki a friss zöldség-gyümölcs párost.

Üde, harsány színével valódi ékszere lehet a karácsonyi asztalunknak (előételként és köretként is), de az ünnepek után is jusson eszünkbe ez téli vitaminbomba a szürke hétköznapjainkon is, ha valami egészséges hangulatjavítóra vágyunk.

Érdemes kemény, de édes körtét választani, mert a puha körte egy nagy masszává áll össze az aprítás során.

Elkészítése minimális munkát igényel (ahogy tőlem megszokhattátok), de jól jön hozzá egy mandolin (zöldségreszelő), amivel pillanatok alatt gyufaszálra vághatjuk a belevalókat. Ha ez nincs, akkor egy éles késsel sem tart sokáig az aprítás, ha pedig nagyon sietünk, akkor használjuk a sajtreszelőnk nagy lyukú felét.

HOZZÁVALÓK

3 közepes cékla, megmosva, meghámozva és gyufaszál vastagságúra vágva

3 körte, kemény, gyufaszál vastagságúra vágva

néhány friss mentalevél

10 deka feta sajt

1 marék napraforgómag, pirítva (elhagyható)

Öntethez:

6 ek olívaolaj

2 ek frissen facsart citromlé

só, frissen őrölt bors

 

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. Keverd össze alaposan az öntet hozzávalóit.
  2. Egy mandolin (zöldségreszelő) segítségével vagy egy éles késsel aprítsd össze a körtét és a céklát. (Végső esetben a reszelő nagy lyukú felén is lereszelheted.)
  3. Tedd egy mély salátástálba a zöldségeket és locsold meg az öntettel.
  4. Tálaláskor szórd meg a friss mentalevéllel, a napraforgómaggal és morzsold a tetejére a fetasajtot. Frissen elkészítve finom.

Narancs-avokádó saláta fokhagymás öntettel

Amikor a karácsonyra ajánlott salátákat állítottam össze a fejemben, egyben biztos voltam, hogy a friss narancs visszaköszön majd valamelyik saláta receptben. Egy olyan salátát szerettem volna bemutatni, ami köretként és előételként is szerepelhet az ünnepi menüsorban. Így született meg ez a narancs-avokádó saláta, amit egy fokhagymás öntettel locsolunk meg, ami valljuk be nagyon jót tesz az avokádóval.

A narancs gerezdekre választása és „hártya-menetesítése” okozhat egy kis fejtörést a kezdő szakácsoknak, de mutatok egy gyors módszert, amivel ez a művelet egy percen belül elvégezhető.

TIPP! – Gyors módszer, hogyan válaszd szét a narancsot gerezdekre

Egy tányér felett érdemes csinálni, így a narancslevét is felfogjuk. Vágd le a narancs két végét, majd hámozd meg, úgy hogy a fehér részt is eltávolítod. Egy éles késsel vágd be a hús és a gerezdeket elválasztó hártya mellett mindkét oldalról és óvatosan emeld ki a gerezdet. Ismételd addig, míg az összes gerezdet szétválasztottad.

 

HOZZÁVALÓK (4 személyre)

kb. 20 deka zöld saláta (galambbegy, bébispenót, rukkola, római saláta, szívsaláta vagy vegyes mikrozöld), megmosva, ha szükséges, kisebb darabokra vágva

2 db érett avokádó

2 közepes narancs

1 kis fej lilahagyma (v. 3-4 szál újhagyma), apróra kockára vágva

Az öntethez:

6 ek olívaolaj

2 ek almaecet v. fehérbor ecet

2 kis gerezd fokhagyma

2 kk mustár

+ a hámozás során felfogott narancslé

só, frissen őrölt fekete bors

 

ÍGY KÉSZÍTSD EL

  1. A narancsot hámozd meg és szedd szét gerezdekre, a gerezdekről távolítsd el a hártyát is. Menet közben gyűjtsd össze a narancslevét is, mert majd felhasználod az öntethez.
  2. Hámozd meg az avokádót és vágd fel vékony gerezdekre, a hagymát aprítsd fel.
  3. Egy nagyobb tányéron rétegezd egymásra a salátaleveleket, avokádót, hagymát és a narancsot.
  4. Tedd egy befőttesüvegbe az öntet hozzávalóit a felfogott narancslével együtt és rázd fel, hogy a hozzávalók teljesen összekeveredjenek.
  5. Öntsd a az öntet felét az előkészített salátára és tálald frissen az öntet másik felével.